A téma ma én leszek. Aki szép…amennyiben a szépség tényleg szubjektív, és hinni lehet annak is, aki ezt állítja rólam. De minden szépségem ellenére, és minden pozitív és szerethető tulajdonságom miatt, pontosabban csakis ezért, elhatároztam, hogy bele fogok egy blog írásába, mely leginkább arra hivatott, hogy megváltozzam.
Egy baj van velem: a halogatás. Tulajdonképpen mindent halogatok: halogattam évekig a munkahelyváltást, a sportot, a fogyókúrát, a telefont a kedves ismerősnek, a főnökömmel való konfrontációt, a szeretet elvonásából fakadó fájdalom megélését, a bevásárlást a hétvégére. Tulajdonképpen mindent. Mígnem egy nap úgy keltem fel, hogy elég. Nem tudok már a tükörbe sem belenézni a sok halogatás miatt. És felmondtam, munkát kerestem, bevásároltam a hétvégére, és a fájdalomnak is átadtam magam.
A férjem nem szeret, vagy ha ez így jobb: nem úgy szeret, ahogy az nekem jó lenne. 35 éves koromra odáig jutottam, hogy egy szép lakásban szép gyerekkel szép feleségként díszlet vagyok. Nem nagy kaland, mondhatnánk, hiszen olyan sokan megélték már ezt…a hitvesi ágy kihűl, a kapcsolat elszürkül a hétköznapok felőrlik a szeretetet, nem marad más csak két szembefordult hát nagy sóhaja éjről-éjre. Pedig mozdulnék olykor és nyúlnék felé, de nem megy. Így nem történik semmi. Szomorú egyedüllét az, ami beleringat az álomba és nehéz ólmos reggel riaszt…nincs merre tovább.
Hiába önsegítő könyvek tucatjai, hiába számos terápia jobbnál jobbnak mondott pszichológusoknál, a megoldáshoz, az ismeretlenbe való nagy ugráshoz nincsen mégse erőm…még halogatom azt. Hogy hányan vagytok így? Hányan kaphatnátok dobogós helyet a halogatók világbajnokságán? Szerintem sokan: a szomszéd nő a másodikon, a posztoló rendőr a közintézmény sarkán, az unott arcú vendég az előkelő hotel teraszán, mind-mind halogat, és vár. A nő arra, hogy majd a férje egy este időben érkezik, vagy legalább eléggé jó kedve lesz ahhoz, hogy megbeszéljék a problémát, a rendőr arra, hogy holnaptól nem az intézmény sarkánál ácsorog majd, hanem igazi feladatot kap, a vendég a szálloda teraszán meg arra, hogy egyszer egy pincér szóljon már be neki, mert olyan nagyon unalmas a luxuszóna belülről.
Sokszor csak a másodperc töredékén múlik, hogy nem mondjuk, tesszük, kaparjuk, merjük, helyette nyeljük, akarjuk de verjük fejünket a falba az újra nélkülünk továbbhaladó lehetőség miatt.
És semmi nem történik. Az idő folyik csak egyedül féktelen, és sodor minket egyre közelebb a véghez. Azért ha ezt leírom, erős pánik van rajtam…na ezzel akarok leszámolni. És erről fog szólni ez a blog. Meg akarom találni az objektív szépséget is a létezésben, hogy tudjam, nem hiába folyik az idő és sodor minket egy irányba.
Az eszközeim minderre: na ez abszurd lesz: lassulás belül és aktivitás kívül. Első hangzásra igazán harmonikusnak hat: jin-jang tökéletes keveréke, a passzivitásban keletkezett vágyak beteljesülnek az aktivitásban.Hétvégén el is fogom kezdeni: kísérő leszek az Ultrabalatonon gyerekek mellett önkéntesként. Jó idő, gyerekek, adománygyűjtés, sport és Balaton? Van ennél tökéletesebb hétvége? Számomra nem nagyon…
2014 május 27. | Szerző: Szép Atéma
A téma ma én leszek. Aki szép…amennyiben a szépség tényleg szubjektív, és hinni lehet annak is, aki ezt állítja rólam. De minden szépségem ellenére, és minden pozitív és szerethető tulajdonságom miatt, pontosabban csakis ezért, elhatároztam, hogy bele fogok egy blog írásába, mely leginkább arra hivatott, hogy megváltozzam.
Egy baj van velem: a halogatás. Tulajdonképpen mindent halogatok: halogattam évekig a munkahelyváltást, a sportot, a fogyókúrát, a telefont a kedves ismerősnek, a főnökömmel való konfrontációt, a szeretet elvonásából fakadó fájdalom megélését, a bevásárlást a hétvégére. Tulajdonképpen mindent. Mígnem egy nap úgy keltem fel, hogy elég. Nem tudok már a tükörbe sem belenézni a sok halogatás miatt. És felmondtam, munkát kerestem, bevásároltam a hétvégére, és a fájdalomnak is átadtam magam.
A férjem nem szeret, vagy ha ez így jobb: nem úgy szeret, ahogy az nekem jó lenne. 35 éves koromra odáig jutottam, hogy egy szép lakásban szép gyerekkel szép feleségként díszlet vagyok. Nem nagy kaland, mondhatnánk, hiszen olyan sokan megélték már ezt…a hitvesi ágy kihűl, a kapcsolat elszürkül a hétköznapok felőrlik a szeretetet, nem marad más csak két szembefordult hát nagy sóhaja éjről-éjre. Pedig mozdulnék olykor és nyúlnék felé, de nem megy. Így nem történik semmi. Szomorú egyedüllét az, ami beleringat az álomba és nehéz ólmos reggel riaszt…nincs merre tovább.
Hiába önsegítő könyvek tucatjai, hiába számos terápia jobbnál jobbnak mondott pszichológusoknál, a megoldáshoz, az ismeretlenbe való nagy ugráshoz nincsen mégse erőm…még halogatom azt. Hogy hányan vagytok így? Hányan kaphatnátok dobogós helyet a halogatók világbajnokságán? Szerintem sokan: a szomszéd nő a másodikon, a posztoló rendőr a közintézmény sarkán, az unott arcú vendég az előkelő hotel teraszán, mind-mind halogat, és vár. A nő arra, hogy majd a férje egy este időben érkezik, vagy legalább eléggé jó kedve lesz ahhoz, hogy megbeszéljék a problémát, a rendőr arra, hogy holnaptól nem az intézmény sarkánál ácsorog majd, hanem igazi feladatot kap, a vendég a szálloda teraszán meg arra, hogy egyszer egy pincér szóljon már be neki, mert olyan nagyon unalmas a luxuszóna belülről.
Sokszor csak a másodperc töredékén múlik, hogy nem mondjuk, tesszük, kaparjuk, merjük, helyette nyeljük, akarjuk de verjük fejünket a falba az újra nélkülünk továbbhaladó lehetőség miatt.
És semmi nem történik. Az idő folyik csak egyedül féktelen, és sodor minket egyre közelebb a véghez. Azért ha ezt leírom, erős pánik van rajtam…na ezzel akarok leszámolni. És erről fog szólni ez a blog. Meg akarom találni az objektív szépséget is a létezésben, hogy tudjam, nem hiába folyik az idő és sodor minket egy irányba.
Az eszközeim minderre: na ez abszurd lesz: lassulás belül és aktivitás kívül. Első hangzásra igazán harmonikusnak hat: jin-jang tökéletes keveréke, a passzivitásban keletkezett vágyak beteljesülnek az aktivitásban.Hétvégén el is fogom kezdeni: kísérő leszek az Ultrabalatonon gyerekek mellett önkéntesként. Jó idő, gyerekek, adománygyűjtés, sport és Balaton? Van ennél tökéletesebb hétvége? Számomra nem nagyon…
Oldal ajánlása emailben
X